2017. május 16., kedd

Vitézségek

Május 13-án, szombaton tartotta Vereb a Vereb Vitéz emlékére rendezett ünnepnapot, azaz a Vereb Vitéz napját. A gyerekek a mamánál voltak, Rocker az egyetemen, így, mivel egyedül voltam itthon, gondoltam, elnézek kicsit és készítek néhány képet. Délelőtt, mikor a felvonulás zajlott, akkor még esett az eső, de délutánra már gyönyörű időnk volt.

Röviden, hogy miről is szól ez a rendezvény:

"Vereb és Lovasberény közötti út mentén, az út árkában, 1853. május 9-én egy honfoglalás kori sírt tártak fel...A sírban az öv és a lószerszám aranyozott ezüstből készült veretei mellett 12 darab átlyukasztott ezüstpénzt is találtak...Ezek szerint vitéz atyánkfia 12 hadjáratban vett részt honfoglaló őseink portyázásaiban, s ezek a pénzek a zsoldként illetve zsákmányként szerzettek egy-egy darabjai voltak."

A programról:

Délelőtt lovas és gyalogos felvonulással indult a program. A Pogánykőhöz és az emlékkapuhoz gyalogolt a menet, melyen részt vettek: a Pentelei Szittya Íjászok, a Szent Benedictus Borlovagrend, a Vata Törzs, a Geszterédi Aranyszablya Társaság, a Lovasberényi lovasok, a Szent László Társaság (1861) és a rendezvény látogatói, helyi lakosok, vendégek. A helyszínen a polgármester megnyitotta a rendezvényt, valamint néhány beszéd is elhangzott.

Ezután visszasétált a menet a Sportpályához és kezdetét vette az ünnepség, ahol volt íjász bemutató, élő népzene, néptánc, asszonykórusok, iskolások műsora, játszóház, kosaras körhinta, mesterségek bemutatója (bronzöntő, ötvös, bőrműves, nyeregfaragó, és szíjgyártó mester), ezen kívül helyi és kistérségi kézműves termékek vására, valamint kecske-és birkasütés. Belépődíj nincs a rendezvényen.

































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése