2016. július 12., kedd

Káposztás

Végre vittem magammal a fényképezőt a káposztáskertbe. Igaz, már estefele járt, így nem a legjobbak a fotók. Mostanában nagyon sok a munka és hiába, hogy Rocker szabadságon van, így sem fogynak el. Az idén (sem) mentünk nyaralni, hanem a 2 hét, amit itthon tölt/ött, szinte végig munkával telt. Azért a gyerekeket elvittük a közelben ide-oda, de más program most sem időben, sem anyagilag nem fért bele. Nekem is ilyenkor a legtöbb a feladat, hisz most érik minden, illetve a nagy meleg miatt a locsolást sem lehet kihagyni.

A képek tehát a káposztáskertben készültek. A héten sikerült ugyanitt egy másik kis kertet szereznünk, így eggyel több kertünk lett. Rocker oda lucernát tervez majd vetni, ha jól tudom.

Köles









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése